I. A házasságkötés gondolatisága

A mai, régi hagyományainktól, szokásainktól igen elrugaszkodott és emiatt összezavarodott világunkban már nem érték a Házasság, egymás tisztelete, az egymásnak ajánlott örök Hűség fogalma.

Nagyon sok gyermek születik valóban ’teherként’, nem kívánt fogantatás eredményeképpen. Régen a gyermeknemzés első feltétele viszont a házasságkötés volt. (És most a „hagyományos modellre”, férfi és nő kapcsolatára gondolok…)

Tévednek azok, akik azt mondják: „Egy papírdarab semmit nem fog megváltoztatni!” A házasságkötés szertartása két ember egyesüléséről szól; egyesül a házasság szentségében. Mit is jelent ez? Ezen spirituális folyamat során két ember AURÁJA összeolvad. Létrehozva EGY  közös aurát. Továbbvéve ezt a gondolatot, a gyűrűváltás; -csere is ezt jelképezi. (Pontosan ezért kör alakú a gyűrű; a teljesség szimbóluma.)

A házassági szertartás tehát valóban egyesít két embert, a másik minden jó és rossz tulajdonságával, múltjával, gondolatával egyesülünk. A házasság egyben Önfeláldozás, Áldozat. Nem léteznek az ’én’ és ’te’ szavak többé, csak ’mi’ létezünk. S ha valóban szívből köttetik meg ez a házasság, a kapcsolaton valóban áldás van.

Ezen egyesülés előnyei: ha a közös erőt azonos irányba terelik, hamarabb elérik álmaikat, céljaikat, hiszen ketten együtt erősebb teremtő erőt képviselnek, mint külön-külön. Viszont ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, kompromisszumokat szükséges kötni, merre is induljanak először. Az erőknek pedig ki kell egyenlítődni a közös erőtéren belül. Ha mindig csak az egyik fél enged, megbomlik az egyensúly. Ez az erőtér működteti a feleket, s ez addig tart, „amíg a halál el nem választ”. Akkor ugyanis megbomlik az erőtér az egyik fél távozásával. A házastársak sok esetben ilyenkor követik párjukat rövid időn belül a halálba, hiszen felbomlik a közös aura, az erőtér, saját erejükkel már nem tudnak egyedül mit kezdeni; ’üresnek’ érzik magukat.

Szóljak még arról az esetről is, amikor sajnos a két fél – annak ellenére, hogy örök hűséget fogadtak egymásnak; „Amit a Jóisten egybekötött, azt ember szét nem választhatja.”-gondolaton haladva – mégsem találja egymás mellett a ’helyét’, és a válás mellett döntenek. Fizikailag ez megtörténhet, viszont ettől a fogadalom nem törlődik! Ezért következik be sok esetben az, hogy hiába házasodnak újra a felek, ugyanazon problémákkal találják szembe magukat a korábbi kötelék érvényessége miatt. A megoldás az, hogy közösen oldják fel egymást korábbi fogadalmuk alól, lehetőleg egyházi keretek között azzal az emberrel, aki annak idején megkötötte!

II. Áldott állapot, születés

Mint említettem az előbb, két ember aurájának összeolvadásával közös erőtér alakul ki, s az egyik legszebb emberi csodaként, a fogantatással ebbe egy újabb erőmező kerül, a születendő gyermeké.

Amennyiben a baba várt gyermek, a szülők kiegyensúlyozott kapcsolata jellemző, a várakozás időszaka az anyának örömteli állapot lesz; émelygés nélkül. Ha viszont nem, akkor mindenféle probléma adódhat.

A várandós időszak alatt már három ember él együtt: kettő a fizikai síkban és egy még a nem láthatóban, de már kész tervekkel, érzésekkel, gondolatokkal. Csupán még fel kell építenie saját testét. Ezen – normál körülmények között – kilenc holdhónap nagy védelemben áll. A régi hagyományok szerint ilyenkor védték az anyát mindenféle rossz eseménytől, látványtól, rosszindulatú emberektől, mert az anya ilyenkor befogadóbb, nyitottabb, érzelmileg kiegyensúlyozatlanabb, mint egyébként.

A születés előtt a Lélek elkezd testet ölteni, építi fizikai megnyilvánulásait. Erre szolgál számára a 9 holdhónap. Ezen fázisban még nem tartózkodik lélek a testben, majd csak születése után: az első ’lélek-zet’-vétellel jelenik meg a testben. A csecsemő testi fejletlensége ellenére mindent ért, érez (egyébként már az anyaméhben is!), sokkal bölcsebb, mint gondolnánk. Lakhelye a bölcső – bölcs ő…

Itt tennék egy kis kitérőt, hogy milyen fontos volt régen az otthonszülés (mondjuk másra nem is volt lehetőség!), amikor a testet öltött kis Lélek az Anyaföldre érkezett meg; arra a földre, amely eztán életét szolgálja, táplálja, s helyet ad neki. Ellenben most az anyát összezavarjuk, s kiszolgáltatottá tesszük, hogy ezen csodás pillanatot se tudhassa magáénak igazán…

A csecsemő még egy ideig megváltoztathatja a döntését, marad-e a testben, vagy nem. Ha távozni kíván, kilép testéből, elhagyja fizikai valóját. Ezt hirtelen bölcsőhalálnak hívják, amire még az orvosok sem tudnak magyarázatot adni – nincs is.

Az újszülöttet megkereszteléséig különböző módon védték a rontó szellemek ellen: nem szólították valódi nevén, ami azt jelentette, ha nem nevén szólítunk valakit, akkor az nem is létezik.

Sokszor ejtjük ki a szánkon ezt a mondatot: „Én világ életemben ezt meg ezt tudtam…”. Nos, ez így igaz. A Lélek, miután testet ölt, elkezdi újabb felfedezését egy másik időben, esetleg más nyelven, más földrészen (merthogy ezt is mi választjuk ki születésünk előtt, sőt, hogy kik legyenek a szüleink, testvéreink, azt is. Tehát valójában téves az a mondás, hogy „barátot választhat magának az ember, de családtagokat nem.”!). Aki tehát azt gondolja, hogy ez az egyetlen jelenlegi élete, annak ott a ’mintha ez már megtörtént volna velem’-érzése…

Belül mindenki tudja, tisztában van vele, hogy életterünk valójában az egész Világ. Ezután már csupán azt mondhatom, hogy az a boldog ember, aki valóban éli világát…

Megjegyzés: a spirituális leszületéssel a közeljövőben egy terjedelmesebb részben kívánok foglalkozni.

Serfőző-Nagy Helga