Két pofon helyett két lövés - Gyöngyöspatát nem lehet megállítani - Megjelent a bar!kád hetilap legfrissebb száma
Vona Gábor: A nagykoalíció - Az elmúlt héten nagy vitát kavart, hogy az ellenzéki pártok válaszul a Fidesz elképesztő, cinikus és házszabálysértő jogalkotási módszereire az obstrukció eszközéhez nyúltak. Pontosabban csupán az MSZP, mert a Jobbik nem obstruált, hanem igyekezett elmondani a véleményét kihasználva az erre adott lehetőségeket. A Fideszt meglepte és felháborította, hogy az ellenzéki pártok nem csupán tartalmi, hanem formai ellenállást is kifejtenek, ezáltal reggelig elnyúló vitákkal voltak kénytelenek szembenézni. – A Jobbik elnöke, frakcióvezetője a múlt heti ellenzéki sikerről és a másnap reggelbe nyúló parlamenti vitákról. A nemzetnek kért felajánlás utáni holokausztvita - Gaudi-Nagy Tamás arra kérte a hazai zsidóságot, hogy az ország nehéz gazdasági helyzete miatt mondjanak le a véleménye szerint számukra is bántó kárpótlási pénzekről a nemzet javára. Ezt követően Steiner Pál holokauszttagadással vádolta a Jobbik országgyűlési képviselőjét. Gyurcsány Ferenc ügyvédje, Zamecsnik Péter pedig valótlanságot állítva közölte, a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmit indított Gaudi-Nagy Tamással szemben. Nincs több titok - A média, az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék kormányzati kézi vezérlésének kiépítése után az Orbán-kabinet egy újabb hatalmi ág, a titkosszolgálatok uralmának kiépítésébe kezdett. A létrehozandó új nemzetbiztonsági szervezet, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) korlátlan törvényi felhatalmazással rendelkezne az állampolgárok adatai felett. A Kubatov-lista csak a kezdet volt - Az infantilis módon unalomig szajkózott soha nem látott felhatalmazást szeretné még egy adaggal megfejelni a Fidesz, legalábbis ezt lehet kiolvasni a Kósa Lajos nevével fémjelzett új választójogi törvényből. Lesz-e jövőre előrehozott választás? - Mi játszódhat le Orbán Viktor fejében? Ezt a gondolatlavinát Török Gábor indította el hetekkel ezelőtt. A politológus annak a lehetőségét vetette fel, miszerint előfordulhat, hogy a második Orbán-kormány nem tölti ki négyéves ciklusát és előrehozott választásokba menekül annak érdekében, hogy a lehető legtovább, akár 2016-ig is átmentse hatalmát. A gondolat elsőre merésznek tűnik, ám ha jobban belegondolunk, nem is olyan életidegen. Sőt, bizonyos szempontból még logikus is. Szent Miklósból gigoló, avagy az új évezred virágzó Mikulás-bizniszei - A keresztény közösségekben az ajándékosztó Mikulás Szent Miklósnak, a kis-ázsiai Myra városának szegényeit megsegítő püspök népies alakja. A modern magyar néphagyomány szerint december 5-e éjjelén, illetve 6-a hajnalán meglátogatja a gyerekeket, és ha az elmúlt évben jól viselkedtek, ajándékot ad nekik. Az üzleti világot azonban ez cseppet sem érdekli, számukra a december eleji hagyomány fő mozgatója a pénz. Gyöngyöspatát nem lehet megállítani! - Miután megválasztották a jobbikos Juhász Oszkárt Gyöngyöspata polgármesterévé, ellenfelei abban reménykedtek, hogy leszerepel a településvezetői székben. Ám a polgármester rendet teremtett a községben, és komoly tervei vannak a településfejlesztéssel kapcsolatban is. Ahogy megjelentek a hírek, hogy Gyöngyöspatán javult a közbiztonság, rögtön utána rálőttek Juhász Oszkárra, majd a cigányok megverték egykori munkafelügyelőiket. Háború a Nemzeti Galéria ellen - Legnagyobb képtárunkat, a több mint tízezer képet bemutató Nemzeti Galériát szüntetné meg a fideszes „kultúrvezetés”. Helyére a hírek szerint a Miniszterelnökség költözne, a festmények száz kiválasztott darab kivételével hangárakban porosodnának. Vagy fideszes műgyűjtők magánkollekciójában. Egészen 2015- ig, mikor a tervek szerint múzeumi negyed épülne a Műcsarnok mögött. Apró szépséghiba: erre sem terület, sem pénz nincs. Megjelenik a történetben a nem épp tradicionális értékrendjéről megismert György Péter is. Vajon a nyolcévnyi neoliberális kulturális pusztítást is képes lesz túlszárnyalni az L. Simon László és Magyar földek idegenek kezén - A magyar termőföldek és gazdák védelmében tartotta meg harmadik földvédelmi razziáját a Jobbik. Ezúttal Zalában. Magyarország mint Eurázsia része? - Egy moszkvai konferencián elhangzott, hogy Magyarország is azon, az orosz gazdasági érdekekkel lojális országok közé tartozik, amelyek csatlakozhatnának a Putyin tervezte Eurázsiai Unióhoz. Black Friday – A pénzéhség ünnepe - A Black Friday, azaz Fekete Péntek a fogyasztói társadalomnak egy újabb ünnepe, ahol már semmi nem számít, csak a pénz és az áru. Az Amerikából induló és egyre nagyobb teret nyerő őrületben emberek tapossák össze egymást azért, hogy az igényeiknek megfelelő terméket olcsóbban vehessék meg. A Bar!kád annak járt utána, milyen az, amikor az igények a fejekben létszükségletekké válnak. Miért kell a középosztályt feltámasztani Amerikában? - Jeffrey D. Sachs amerikai liberális közgazdász professzor meglepően őszinte pálfordulásának adott hangot a Time magazin 2011. októberi számában megjelent írásában. Sachs az amerikai gazdaság hanyatlását a történelembe visszatekintve elemzi, és a globalizációt kárhoztatva egy új irány megvalósítását sürgeti az Egyesült Államok vezetőitől. Gyimesek – a havasokból - A Bar!kád világjárója, Kenyeres Oszkár ezúttal a történelmi Magyarország legkeletibb pontján, a Gyimesekben járt, ide vezeti el az olvasókat. Folkdance aerobic: egy új hungarikum - Szabó Brigitta személyi edző 20 éve az aerobicnak él. Egyedül ő világított rá arra, hogy a zenére végzett testedzés egy ideje megállt a fejlődésben és vérfrissítésre van szüksége, így idén májusban egy teljesen egyedülálló műfajt teremtett. A magyar néptánc elemeit az aerobicéval ötvözve olyan irányzatot hozott létre, mely nem csak hagyományőrző, hanem még a testet és a lelket is harmóniában tartja. A bar!kád hetilap legfrissebb száma csütörtöktől kapható az újságárusoknál. A hetilap előfizetési díjai: - negyed év: 4980 Ft - félév: 9900 Ft - egy év: 19680 Ft Bővebb információ: ujsag@barikad.hu valamint 06-70-619-6810 barikad.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















Pörzse Sándor: Cigányok az óceán közepén - Nem, ne ijedjenek meg azok, akiknek valamilyen módon a távoli Azori-szigetekre sodródott valamely rokonuk, nincs cigánykérdés az Azori-szigeteken. Persze egy átlag magyar azonnal rávágja, hogy jó nekik. Az Azori-szigeteken kellemes, a mi fogalmaink szerinti tavaszias idő van közel 20 fokkal, süt a nap, és akik imádják a delfineket, azok bizonyosan hallottak már erről a Portugáliához tartozó távoli szigetcsoportról. Aki még nem, az most megismerhette, hiszen a hírek arról is szólnak, hogy 12 megyei önkormányzati vezető az Azori-szigetekre utazott, hogy egy európai uniós gittegylet (elnézést kérek Kolnaytól, Barabástól és a többi Pál utcai fiútól) meghívására a romastratégiáról egyeztessenek. – A Bar!kád hetilap főszerkesztője ismét pellengérre állítja a hét droidjait.











